Lovászi község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Lenti kistérség
Lakosság: 1271 fő
Terület: 9.67 km²
Népsűrűség: 131,44 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 92

Címere

Arany címerpajzson, zöld dombon ágaskodó ló, amely arra emlékeztet, hogy a település a királyi lovászok lakhelye volt.

A címerben utalást találunk a múltban is meghatározó szőlőtermelésre egy szőlőfürt formájában, ugyanakkor a közelmúlt olajipari kapcsolatára egy fekete sáv utal.

Fekvése

Lovászi természetföldrajzi viszonyait a mezsgyejelleg határozza meg. A sors keserű fintora, hogy a 20. században politikai földrajzi szempontból is ez volt a meghatározó. A település a Kerka-vidék (Hetés) és az annak részét képező Lenti-medence, valamint a Mura-völgyi-sík találkozási pontjánál fekszik. Távolabbról szemlélve a vidéket, azt a nyugat-magyarországi peremvidék részének tekintjük, ezt a földtani jellemzők is megerősítik. Hála a kőolaj-előfordulásnak, a rengeteg kutatófúrásnak, az átlagosnál sokkal részletesebb kép bontakozik ki előttünk a roppant mélységekről.

Az öt-tíz millió évvel ezelőtt itt hullámzó Pannon-tenger több ezer méter vastag üledéket hagyott maga után homokkő, márga és agyag formájában. Mintegy ezer-ezerötszáz méter mélységben ezek a kőzetek rejtik az értékes kőolajat és földgázt: felszínre hozható részének nagyobbik hányadát már felhasználta az örökös energiaéhségben szenvedő XX. századi ember. A felszínen – főként a dombhátakon – ugyancsak a pannon üledékek dominálnak, míg a folyóvölgyben a jelenkori – esetleg néhány tízezer éves – folyóvízi hordalékok a jellemzőek. A tájat hajdanán erősen átformáló Ős-Mura vidék kavicstakarója helyenként ugyanúgy előbukkan, mint a vályog és a vörös agyag. A térszín – alapvetően az Alpok hordalékkúpját képezi – általános lejtési iránya dél-délkeleti.

Az egész országra jellemző nedves kontinentális éghajlat errefelé különösen nedves: a csapadék eléri az évi kilencszáz millimétert. Ez a csapadék mennyiség a domboldalakról lefolyó számos kisebb patakot tart életben, vizüket a teraszos völgyben futó Kerka veszi fel. A térség éghajlatát, a fekvéséből adódóan, óceáni és mediterrán hatások is módosítják, lényegében mérséklik. Ez az oka az enyhébb télnek és a nem túl forró nyárnak. Az évi középhőmérséklet 9,5 °C, amely alacsonyabb az átlagosnál, és kifejezetten alacsony az évi napfénytartalom. Ezzel összefüggésben korán, már október közepe előtt beköszöntenek errefelé a fagyok, amelyek rendszeresen április végéig előfordulnak.

A település határának meghatározó természetföldrajzi tényezője a Kerka. A folyó Vas megyében, a szentgotthárdi járásban fekvő Kerkafő (1920 óta Szlovénia) község határában ered. Zala megyét Dobraföldénél (ma Magyarföld) éri el, Csesztreg, Lenti, Szécsisziget, Lovászi és Kerkaszentkirály község határát érintve Muraszemenyénél éri el a Murát. Hossza mintegy hatvan kilométer, folyása a szabályozások előtt szeszélyesnek mondható, partjait végig füzesek kísérték. Nevének első említése Carcaként egy 1117 – 1121-ben kelt oklevélben fordul elő, eredete tisztázatlan. Van magyarázat, amely szerint Attila első feleségéről, Kerkáról vagy Krekáról kapta volna. Határfolyóként is szerepelt a Kerka menti községek között, a folyó medrének közepe képezte a határt.

Áradásaival, különösen Lovásziban, sokszor nagy károkat okozott. A réteket szinte minden évben elöntötte, a faluban is házakat sodort el vagy döntött romba. Legutóbb 1951-ben árasztotta el Lovászit, akkor néhány ház is elpusztult. 1952 után a malmokat leállították, többet közülük – így a lovászi malmot is – lebontották, a zsilipeket szétszedték.

A Tekéntetes Nemes Zala Vármegyének vízi leírásában (1832) olvasható: „Ezen folyónak ágya, minthogy rendetlen tekervényes, iszapos, és dőlt fákkal tellyes, mégis a rajta lévő, s egymást követő malmok is a vizet az ő rendes folyásában annyira felfogják, hogy majd minden nagyobb eső után á kerüllye fekvő viédékre ki csapna, és ezáltal több tetemes Károkat, a mellette lévő birtokosoknak szülve, – mivel a legszebb réteket, Legelőket, és erdőket, ezen gyakori kicsapongásával, elposványosétván, terméketlen, és hasznavehetetlenre változtatja: ezen esetre a tisztogatása az emlétett folyó ágyának, és az ebben heverő törzsökök és dültfáktól való fölszabadéttása, láczatik igen szükségesnek lenni…” de csak az 1846. és 1847. évi megyei közgyűléseken kerül napirendre a Kerka vizének rendezéséhez tartozó munkálatok teljesítése, ami azonban még hosszú ideig terv marad. 1960-ban végeztek komolyabb folyószabályozást az árvízveszély megelőzésére.

A régi, hússzegény világban jelentős szerepe volt itt a halászatnak. A Kerka vize 1950 előtt tiszta, iható minőségű, és halakban bővelkedett. A szabályozások előtt rákászat is folyt, főleg a tormaföldi és dobri patakban, de a Kerkán is. A szécsiszigeti és tormaföldi határnál a folyó medrének elterelése folytán keletkezett holtágon mindig gazdag volt a zsákmány, főleg ponty került a hálóba vagy a kosárba. A Kerkán csuka-, compó- és harcsafogás volt a leggyakoribb. A hirtelen elvonuló árvizek után nemegyszer hatalmas harcsák rekedtek a réti tócsákban: előfordult, hogy egész szekérrel lehetett a könnyű zsákmányt elszállítani.

Története

Lovászi első okleveles említése 1322-ből való: “Louazi” – “lovászoké”.

Neve arra utal, hogy fejedelmi, illetve királyi szolgálónépek lakták. Ez a szervezet a 13. század közepén már felbomlófélben volt. A szakirodalom szerint azok a falvak, melyeknek nevéből is kitűnik, milyen szolgáltatással tartoztak, a legkorábbi alapításúak, vagyis nem kizárt, hogy már I. István király előtt létezhettek. Az oklevélpusztulások következtében írásban csak jóval később említik e falvakat.

1347-ben Lyndwai Miklós és Márton, a Kerka-melléki bán és fiaik a vasvári káptalan jelenlétében visszaállítják a viszálykodás idején lerombolt régi határjeleket. 1399-ben Bánfi László emelt panaszt Bánfi János ellen, hogy Louaz-i birtokáról egy Márk nevű jobbágyot elvittek. 1408-ban királyi ember, Lovászy Nagy Jakab, 1416-ban Lovászy Bálint, 1452-ben Lovászy Elles János nevével találkozhatunk.

1415-ben Luxemburgi Zsigmond Szécsi Miklósnak adományoz bizonyos Lowaz-i részbirtokot: 7 és fél jobbágytelket a Kerka mellett, amelyről azt mondja, hogy “országos szokás szerint jutott a király kezére, s most jogtalan kezek tartják elfoglalva”. 1469-ben Barkóczi Jánosról hallunk. 1513-ban 9 jobbágy portája volt itt Hegyi Istvánnak és Nemes Tamásnak. 1524-ben már az özvegyének itteni jobbágyait említik, akik verekedésbe keverednek. Az ügy kivizsgálására a királyi kúriára idéztetik őket.

1557-ben Barkóczy László hűtlenség folytán elveszítette Lovászi részét, melyet Kerecsényi András kapott meg. A Barkóczy rész leányágon a Bakács-család kezére jutott, akik 1715-ig birtokolták. Szintén hűtlenség áldozatai lettek a Hegyiek, akiknek birtokát Bánffy László kapta meg. A Raykiak, akiknek anyjuk Hegyi lány volt, hamarosan aztán mégis visszakapták azt a királytól. Ők 1737-ig voltak birtokosok Lovásziban.

1697-től Jakasics András nevéről hallunk, aki a Bakács-család részét vásárolta meg. A Jakasics-féle birtok örököseitől vásárolt területeket Osvald József, mintegy 120 holdat, amelyet 1945-ben földreform keretében felosztottak az itteniek között.

Szintén az 1322-es oklevélen említik Kutfejt is Lovászival együtt. Tudni kell, hogy ebben az időben két Kutfej nevű település létezett. Az egyik Oltárc mellett, amely mára teljesen eltűnt és a Lendvától keletre eső mai Kútfej. Mindkettő a Bánfiak birtoka volt.

A Kerka: említése 1117-ben Carca, 1322-ben Kyrka, 1347-ben Karka és 1360-ban “Fluvium Karyka” alakban fordul elő okleveleken. A XV. században írják Kerka-nak.

Már a 11. században írásos adatok vannak az itteni szőlőtermesztésről. 1512-ben a zágrábi káptalan bortized jegyzetében szerepel a lovászi hegyen tizedfizetők névsora. 1715-ben 532 1/2 vödör tizedbor gyűlt össze a lovászi hegyen, ennek tízszerese volt a bevallott termés. Három nemesi falu: Dedes, Dobri és Lovászi szőlőhegyein ekkor 1205 1/2 vödör tizedbort szedtek be. Ez nem sokkal kevesebb, mint az uradalom Kerkán inneni részén az összes faluk bortizede volt.

Az 1774. évi (dicalis) rovatos adólajstromon a következőket olvashatjuk: (Lovászi) “Vineas habet bonas, bené fimitas et feritiles, vina stabila, et generosa preferentes, ideo ad classem primam”. Magyarul: jó szőlők vannak, jól trágyázottak és termékenyek, jól tartható nemes borokat termelnek, ezért első osztályba sorolva. Ilyen az egész megyében csak Keszthely és Badacsonytomaj hegyein fordul elő legközelebb, a szőlők zömét 2-3. osztályba sorolták.

Iparának fejlődése 1940-ben indult meg, amikor a föld mélyén rejtező olajat tárt fel a magyar olajipart megteremtő Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság. Előbb Lovászi majd Kútfej határában is kőolajat és földgázt találtak.

A mező felfedezésére 1940-ben került sor az ország akkori első jelentős kőolajmezőjének, a budafai kőolaj- és földgáz-előfordulás megismerése után három évvel.

Az első termelő olajkút, L-1 jelű, 1940. december 1-jén állt üzembe. Néhány nappal később, 1940 decemberében már az L-2 és L – 3 jelű kút is termelt. Egy év alatt 22 fúrást mélyítettek és valamennyi sikeres volt, mindet termelésbe lehetett fogni. A termelés lendületesen nőtt, hamarosan felépült az üzem a két falu közé. Hatására alapvetően megváltozott a környék arculata, a helybeli és a környező falvakban élő emberek élete. Vonzáskörzetének nagyságát jellemzi a Lovászi Kőolajtermelővállalat fénykorának ingázóiról szóló összefoglaló 1960-ban. A helyben dolgozó ipari keresők száma: 1352 fő volt.

Az olajipar megjelenésével a falvak is lassan fejlődtek, a munkaalkalmak növekvő száma miatt. Az olajipar sok, magasan kvalifikált és fegyelmezett munkaerőt igényelt. Nagy számban jöttek ide az ország minden részéből, de helyből és a környéken élők közül is igen sokan helyezkedtek el az “üzem”-ben. A szénhidrogénkincs csökkenésével, majd a rendszerváltás utáni változásokkal a foglalkoztatottak létszáma visszaesett. A több cégre bomlott vállalat mellett jelentős tényező és fejlődő vállalat a korábban kifejezetten csak a női munkaerőt lekötő Color Kft. helyi üzemegysége.

A “kemp”, ahogy az amerikaiak nevezték a lakótelepet, külön világ volt. Lakások és boltok, szociális létesítmények és utak, közvilágítás és gázvezeték – minap még nyomorban élők számára valódi urbanizációs forradalom. A MAORT támogatta az oktatást is, iskolát épített. Az utód vállalatok is nagyon jelentős összegekkel támogatták az óvodát, az általános iskolát, a helyi szakmunkásképzőt (ez később megszűnt).

A lovászi strand 1954 óta évtizedekig szabadidős és sportprogramokkal szolgált. Az 1950-ben átadott Olajbányász Művelődési Ház egy időben a megye legnagyobb kulturális intézménye volt; ma is 32 ezer kötetes könyvtárat, mozit és több klubot működtet.

Bolthálózata jó. Még a MAORT időkben épült a “Kantin”, amelyben étterem, mulató, fagylaltozó, kenyérbolt, húsbolt, ruhabolt, élelmiszerbolt valamint az emeleten leányszálló volt. Jelenleg is itt vannak a szakboltok, italbolt, étterem és szálló.

Az olajtermelés az 1960-as években érte el a maximumot. Akkor több mint 400 kutat fúrtak. Egy időben, Lovásziban volt az olajipar igazgatási központja is. A lovászi olajosok tárták fel és indították be a nagylengyeli mezőt, s az itteni szakemberek bázisát adták az alföldi olajipari szakembergárdának. Amikor a szénhidrogén-termelés csökkenni kezdett, sokan elköltöztek a dinamikusabban fejlődő területekre. Ez a folyamat felgyorsult a rendszerváltás után, amikor a korábban egységes olajipari vállalat felbomlása után egymással kooperáló részekre bomlott.

Az átalakulással egyidőben a helyi és környékbeli munkalehetőségek erősen megváltoztak. Korábban a fő munkaadó az olajipar volt. Saját autóbuszokkal hordta a munkavállalókat mintegy 15 km-es körzetből. Olyan nagy volt a munkaerőfelvevő hatása, hogy a községben mezőgazdasági tevékenység szinte nem folyt. Ebben közrejátszott az is, hogy a legjobb fekvésű területeket az olajkutak és vezetékeik gyakorlatilag művelhetetlenné tették. A '70-es években a dolgozók létszáma 1200 fő volt, ami ettől kezdve állandó csökkenést mutatott. 1984-ben már csak 604 főt foglalkoztatott az olajipar. Ebben az időben még viszonylag jól működött a mintegy 60 varrónőt foglalkoztató COLOR varroda is. Mára a munkalehetőségek jelentősen megcsappantak. Legjelentősebb foglalkozatóként az OILTECH Kft jelent meg, amely a volt olajipari telephelyen folytat vasipari tevékenységet, zömében az olajipar megrendelésére az egész ország területén. A foglalkoztatti létszáma mindössze 80 fő. Alakultak faipari vállalkozások is, de a létszámigényük nem éri el a 10 főt.

Nevezetességei

- Fa harangláb és út menti kereszt a Kútfej községrészben. - Felújított római katolikus templom - Felújított Szent-Család szobor a temető mellett - Olajipari emlékhely L-1 számú kút - Olajipari emlékhely Lt-3 számú tankállomás

Következő községek

További községek